Az idei évben július 15-én emlékezünk meg községünk mártír lelkészeinek haláláról. A fél 10 órakor kezdődnek az ünnepi istentiszteletek mindkét templomban, majd az emlékműnél lesz a közös ünnepség.
A Csákberényi Református Egyházközség presbitériuma januárban hozott egy döntést, melynek értelmében a volt református, majd később alsó iskolát hivatalosan is el lett nevezve a következőre: Szikszai János Református Gyülekezeti ház. Szeretnénk ezen a napon egy névtáblát elhelyezni az épületen.
A megemlékező és névadó ünnepségünkre elfogadta meghívásunkat egyházkerületünk vezetője, ennek következtében a református templomban az igét hirdeti és a névtáblát leleplezi Steinbach József püspök a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi elnöke.
Az ünnepség után mindenkit várunk a gyülekezeti házba szeretetvendégségre.